Néhány szó rólunk.

Szeretettel köszöntelek a Sok KIS Kéz Közhasznú egyesület honlapján. Az egyesület létrejöttének gondolata a sajóbábonyi ipari parkban született meg. A Sok KIS Kéz Közhasznú egyesület már nevében is arra utal, hogy közös erővel, összefogással támogathassuk mindazon embertársainkat, akik valamilyen testi, értelmi fogyatékossággal, betegséggel küzdenek, és nincs lehetőségük önerőből meggyógyulni. Igyekszünk megkönnyíteni a mindennapokat, hiszen néha csak egy kis odafigyeléssel is megtehetjük mindezt.

Fontosnak tartjuk mindezeken túl, hogy minél szélesebb körben kapcsolatokat építsünk, teremtsünk, közelebb hozzuk az embereket egymáshoz. Olyan rendezvényeket szeretnénk szervezni, ahol az emberek sportolhatnak, kikapcsolódhatnak, és ami a legfontosabb odafigyelhetnek egymásra. Hiszünk abban, hogy az emberek alapvetően segítőkészek és a közösen megoldandó feladatok, programok során segítségre lelnek egymásban, kollégáikban, barátaikban.

kezek

Kik vagyunk?

Az egyesület tagjai fontosnak tartják, hogy céljaikat együtt, közösen érjék el, hiszen saját „családjukban” is van fogyatékkal élő, így még inkább átérzik a mindennapi nehézségeket, problémákat.

Minden egyes tettünkkel segíteni és tanulni szeretnénk. Nyitottak vagyunk a tanulásra, az új dolgokra annak érdekében, hogy a segítség legjobb formáját találjuk meg.

mosoly

Miért csináljuk?

A mai kor emberének az élete a rohanásról szól. Nincs ideje se magára, sem pedig a körülötte lévő emberekre odafigyelni. Szeretnénk ezen változtatni, és felhívni a környezetünkben élő embereknek a figyelmét, hogy fontos, hogy kiszakadjunk a mindennapi nehézségekből, feltöltődjünk, odafigyeljünk magunkra és embertársainkra.

Bízunk benne, hogy egyesületünk egyre több bajba kerülő gyermeknek és felnőttnek tud majd lehetőségének mértékéig segíteni. Nagyon fontos számunkra e nemes célok elérése, és hiszünk benne, hogy társaink mindennapi életét megkönnyíthetjük.

mosoly

Mit csinálunk?

Figyelmet fordítunk arra, hogy a fogyatékkal élőknek is lehetőségük legyen az egészségmegőrző rendezvényeken kiélvezni a sport előnyeit, amellyel minél több emberrel szerettethetjük meg a mozgás élményét.

Felvesszük olyan csoportokkal, előadókkal (gyerekekkel, felnőttekkel) a kapcsolatot, akik valamilyen fogyatékossággal (testi vagy értelmi) bírnak, és rendezvényünkön meg tudják mutatni, hogy ők is sok mindenre képesek. A kedves közönség megtapasztalhatja, hogy belőlük hogyan árad a szeretet ereje.

mosoly

Hogyan csináljuk?

A kezelés, fejlesztés költségeit (részét, vagy egészét) az egyesület az egészségügyi szolgáltatónak fizeti ki az igénybe vett kezeléseket követően.

A támogatási igényektől függően a támogatandó személy számára legmegfelelőbb kezelés, támogatási mód felkutatásában való segítségnyújtást adunk.

Szeretnénk meghívni olyan előadókat(orvosokat, terapeutákat, pszichológusokat stb.), akik érdekes és hasznos információkkal látnák el a hallgatóságot.

Kapcsolatot tartunk egészségügyi és más intézményekkel.

Az egyesület által nyújtott támogatás jellege

Az egyesület pénzbeli támogatást közvetlenül nem ad. Az egyesület a támogatás megítélése esetén felveszi az egészségügyi szolgáltatóval a kapcsolatot. A támogatás összegét az elvégzett kezelés, fejlesztést követően az egyesület az egészségügyi szolgáltatónak, fejlesztőnek fizeti meg számla ellenében.

A segítségnyújtás folyamata:

  • támogatási kérelem benyújtása az egyesülethez
  • személyes-kötetlen beszélgetés
  • támogatási kérelem előterjesztése az egyesület bíráló bizottságához
  • határozathozatal a támogatás megítéléséről, esetleges elutasításáról
  • támogatott írásbeli tájékoztatása a bizottság döntéséről
  • kapcsolatfelvétel az egészségügyi szolgáltatóval, fejlesztővel
  • a szolgáltatás igénybevétele
  • szolgáltatás kifizetése az egészségügyi szolgáltató, fejlesztő részére
  • záró / értékelő beszélgetés az igénybe vett támogatás hatékonyságáról